Kedves ismerősömtől kaptam két fácánt, egy tyúkot és egy kakast. Már a házig való eljuttatásukkal is bajban voltam, mert még soha nem fogtam ilyen madár tetemeket, most kénytelen voltam. Hazaérve kiraktam őket a garázsba fagyoskodni.
Este meglátogattam barátnőmet, és már vagy egy órája beszélgettünk, amikor említettem neki a fácánokat. Tudta, hogy nem fog menni a kopasztás nekem. Feltett egy hatalmas fazék vizet forrni engem pedig hazaküldött a madarakért.
Kinn a teraszon kezdtük a piszkos munkát. Forró vízbe mártogatás után gyorsan letépkedtük a tollakat, majd eltakarítottuk a maradványokat, amik a hideg miatt szinte azonnal a teraszra fagytak.
A kopasztáson kívül belezni és darabolni is megtanultam. Már tudom, hogy "minden adja magát", kis vágás után jöhet a csavarás. A szárnyak eltávolításánál kihasítunk egy falatnyi részt, hogy legyen mitől kedvelni a szárnyat, egyébként csak csont az egész.
Megtanultam értelmezni egy újabb szólást" kitekerem a nyakadat"
Mivel a fácán (csirke) nyakát elvágni nem lehet, így tekerni kell ahhoz, hogy leszedjük a testéről. Ez is sikerült.
Aztán jött az igazi belezés, amikor kézzel kellett benyúlnom és végigfejtenem a húst, hogy ne sértsem meg a belső emésztőszerveket.
Zúza tisztítás, brrrr, de megcsináltam. A fácán kis zúzáját egyik oldalon a belső hártyáig metszettem át, és onnan kifordítottam a tartalmát a szemetes vödörbe, Csupa zöld fűféle volt benne, nem olyan darás kotyvalék, amilyen a csirke zúzájában szokott lenni. Na igen, ez egy vadszárnyas!
"Hol tanultad te ezt?" kérdeztem barátnőmet.
"Nagymamáimtól, Anyukámtól még otthon"
Erdélyi lány a barátnőm, jó pár éve ideköltöztek, de a székely emberek nyugalma, vidámsága és "két lábbal földön járása" jellemzi életét, ugyanazt az érzést kelti bennem, mint amikor kinn vagyok Erdélyben. Jó érzés. Erdély, Erdély, édes Erdély, örök Erdély.
A fácánokból erdei fácánhúslevest és vadas fácánt készítek,zsemlegombóccal. Megyek, megveszem a piacon a hozzávalókat, addig a fácánok feldarabolva áznak a garázsban. Úgy érzem, ma valami fergeteges vacsorát fogok főzni.
Na, a vacsora elkészült, nagy része el is fogyott. A levesbe belefőztem egy egész szerecsendiót, a végén pedig adtam hozzá egy kiskanálnyi cukrot. Ezt Juci és Maris nénénk csinálta így régesrégen, de azt hiszem, van a családnak olyan tagja -rajtam kívül is-a ki alkalmazza ezt a fogást. Valahogy más lesz tőle a leves.
A fácánokhoz hamis vadas mártást készítettem,a pörkölt alapot babérral, borssal és fokhagymával ízesítettem, a végén mustárt, kis cukrot és sok tejfölt tettem bele, majd pár percig hagytam rotyogni még. Végül nem zsemlegombócot csináltam, hanem kicsi fiam nagy kedvencét, "nokellit".
Holnaptól pár napig valószínűleg nem tudunk húsra gondolni, hiszen nagyon tömény volt ez az összeállítás. Tömény, de roppant finom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése