2012. október 18., csütörtök

Kelt csokis tekercs

Kevés cukros tejben felfuttatom az élesztőt. Ezalatt megolvasztom a vajat, a maradék cukros tejben pedig elkeverem a tojások sárgáját. A sós lisztet a felfuttatott élesztővel, a cukros tojásos tejjel ,a megolvasztott vajjal kemény, rugalmas tésztává dagasztom. Próbálok minél simább felületet elérni.
Egy órán át kelesztem. Én egy üst formájú edényben dagasztok, ebben hagyom kelni is, mégpedig úgy, hogy egy tányérral fedem le az edényt. A tészta nem szárad ki kelés közben. Ugyanezt biztosítják a kelesztő edények is persze.
Szobahőmérsékletű vajat habosra keverek sok-sok csokoládé porral. Ez az egyik töltelék. Cukros darált mákot leforrázok egy kevés tejjel, ez a másik. Dejót összekeverek csokiporral és forró tejjel, ez a harmadik fajta belevaló.
A megkelt tésztát 4 részre szedem, egyenként vékonyra nyújtom és megkenem a töltelékekkel. Feltekerem mint a bejglit és egymás mellé téve a tepsiben még egy órát hagyom kelni. Tojássárgával megkenem és forró sütőben sütöm 15 percig, ekkor -mint a kakaós csigánál- meglocsolom tejjel és még 5-10 percet hagyom sülni.
Ennek a tésztának két "titka" van. Az egyik a keménység. Ha puha, lágy tésztát dagasztunk, nem fogjuk tudni kinyújtani, és ha sokat kell vacakolnunk vele, elmegy a kedvünk a kelt tészták készítésétől. Hát jó kemény legyen! A másik a kelesztési idők megtartása. Várjuk ki az egy-egy órát, érdemes!
Másnapra kicsit hagyom kiszikkadni a tekercset és meleg vanília dodóval tálalom reggelire.



A mennyiségek: 
600 gramm liszt, kk só, 3 ek cukor,3 tojás sárgája, 3 dl tej, 50 gramm élesztő, 3 ek vaj.
A töltelékhez minden mehet ízlés szerint.

Nincsenek megjegyzések: