2011. december 11., vasárnap

Egy őszinte vallomás

"Annyira hiányzol minden nap, és én mindig csak rád gondolok, amikor az oviban vagyok"

Kis fáziskéséssel, de ez a válaszom egy kérdésre. Ezért van nekem négy gyerekem. És hiába a sok rossz nap, még így is behozhatatlan előnnyel bírok.

2011. november 30., szerda

Mosogatóvájling vagy mosogatógép

Gyerekkoromat több helyen, több felnőtt társaságában éltem. Volt egy időszak, amikor két nagynénémmel laktam, akik testvérek voltak, egyikőjük sem volt már fiatal, tiptop háztartást vezettek, régi családi receptekkel és kialakított szokásokkal, amelyektől valahogy nem tértek el.
Ilyen volt többek között a mosogatás. A konyha asztal alatt hatalmas fémből készült vájlingban gyűjtöttük a mosogatnivalót, persze csak egy egy pohárról vagy sütis tányérkáról lehetett szó, és amikor megebédeltünk vagy megvacsoráztunk, elkezdődött a mosogatás ceremóniája.
Az összegyűlt edényeket kipakoltuk az asztal egyik felén lévő tálcára és a koszosabb edényeket kis meleg vízzel kiöblítettük, ez az elő öblítő víz a kutya ételébe ment. A forralóvizes fazékból tűzforró vizet öntöttünk a mosogató vájlingba. Emlékeim szerint talán valamiféle mosogatóport tettünk a vízbe . Egy másik hasonlóan nagy edényt is felöntöttünk forró vízzel, amibe kevés ecet ment. A tiszta edények, azaz a poharak mosogatásával indítottunk, amelyet az ecetes forró vízben való öblítés után azonnal frissen vasalt konyharuhával töröltünk szárazra. Bizony ám, szárazra, miközben forgattam, nézegettem az edényt, hogy ne maradjon folt rajta. A legfontosabb az egészben a sorrend volt. Poharak, tiszta tányérok és tálcák, koszosabb tányérok, evőeszközök végül a lábasok és fazekak.
Kb.8-9 éves lehettem és én végeztem az öblítést és a szárazra törlést.
Az edények azonnal a helyükre kerültek a régi fából készült konyhaszekrény valamelyik polcára.
Nem volt folyóvizes mosogatás , mosogatógépről pedig még sejtelmünk sem volt. Nem is tudom miért jutottak eszembe ezek a régi idők, talán mert elromlott a mosogatógépem és mosogatás közben volt időm gondolkodni a víz, a vegyszerek és az energia pazarlásán. Közben  óhatatlanul megjelentek eltűnt idők és velük az eltűnt idők elfeledett emlékei, többek között a mosogatásról.
Nos, azért én már megmaradok a gépesített mosogatásnál, hiszen a modern gépek egyre jobb víz és energiafelhasználással rendelkeznek, a mosogatógépben való mosogatás higiénikus és mindenekfelett gyors és kényelmes. Ugyanakkor azt hiszem, hogy a lányomnak meg fogom mutatni a vájlingos rendszert. Az okát nem tudom, de mindenképpen ismerni kell a mosogatógépen kívüli világot is.

2011. november 1., kedd

Halottak estéjén

Társas lények vagyunk..
Itthon töltöttük a mai napot. Tulajdonképpen az egész hosszú , szomorú hétvégét.
Nem tudtam nem kimenni a temetőbe. Kis kosárba tettük a mécseseket és jó meleg ruhába öltözve elindultunk. Csak hárman, de jó volt ez így. Gyerekkoromban, amikor a szülinapi tortámon még azok a kicsit vastagabb, fehér színű gyertyák égtek, még nem mécsest használtunk halottak napján sem, hanem olyan gyertyát, amilyen a karácsonyfára is volt csíptetve, ujjnyi vastag, fehér, finom viasz szagú gyertyát. Sokkal könnyebb volt nekem gyerekként azokat az arasznyi gyertyákat  gyújtogatni, mint ma a mécseseket.
A temető szinte zsongott, a fények pedig bájt és hangulatot teremtettek a máskor olyan zordon helynek. Emberek köszöntgettek és üdvözöltek, mi is őket, senki nem ment el a másik mellett szótlanul, amit máskor simán megteszünk, akár a szomszédunkkal is. Ha mást nem, hát egy mosolyt biztosan kaptunk ma a temetőben.
Végigsétáltunk a temetőn és minden magányos sírra tettünk egy mécsest, volt amelyikre kettőt is, közben saját eltávozott szeretteinkre gondoltunk. Olvasgattuk a sírfeliratokat és találgattunk, számolgattunk.

Abszurd ezt mondani, de olyan vidám a temető ilyenkor Halottak napján. A nyüzsgés, a fények, az, hogy annyian vagyunk valahogy mássá változtatja a helyet. Így már nem is olyan félelmetes az egész..ha mindenki itt van, ha gondolunk egymásra...Mert az egész elmúlásban talán az egyedüllét a legostobább és legfélőbb gondolat.
Mert társas lények vagyunk mi, emberek.

2011. augusztus 24., szerda

Szeptember közeleg

Legkisebb fiacskám holnap kezdi az óvodát. Én nagyon izgulok, ő nem . Megbeszéltük, hogy holnap ott leszek vele az oviban, holnapután pedig a testvére fogja kísérni és szükség esetén hazahozni őt, aztán hétfőtől hupsz, bele a mélyvízbe!
Neki az óvoda, a többieknek a z iskola, nekem pedig újrakezdődnek az edzések. Nyáridőben kicsit kihagytam, meleg is volt meg itthon volt az összes gyerkőc, szóval az edzés volt a legutolsó, de tényleg, amire gondolni tudtam.
Az edzésterv készen az asztalon vár, kihagyás utáni testmozgást segítem egy kis rávezető diétával is, mert tele hassal nem megy sem a futás, sem a kondizás, hát még a zumba! Mivel nagyon sokszor nem vagyok itthon,  hogy ne kelljen elmennem még a táncórák miatt is itthonról, beszereztem egy hatalmas tükröt, egyik szobánkban  felszereljük a falra és holnaptól itthon fogom rázni a seggem.. zenére.
A nyári szünetben minden nap főztem és majdnem minden nap sütöttem is valamit, ezen viszont lassítok, hiszen szeptembertől mindenki eszik az iskolában és az oviban. Így csupán esténként kell készítenem valami harapnivalót, de ez sok esetben csak valami hideg étel lesz vagy egy gyors pizza.
Szóval nem tudom, hogy étellel mikor jelentkezem legközelebb, most irány az óvoda, az iskola és a konditerem, na meg a tükrös szoba!

2011. augusztus 22., hétfő

Olgi almása

Nagyon rég sütöttem már ezt a süteményt, valamikor jó pár évvel ezelőtt sógornőmnél találkoztam vele először. Legalább olyan meghatározó élmény volt az Olgi almás, mint egy még régebbi édes randevú, amikor is forró almával töltött palacsintát ettem, csokiöntettel nyakon borítva egy újpesti étteremben.
Fáról lepotyogott alma az alap, amelyet sütőpapírral bélelt tepsibe szeletelek. Az alma előtt cukorral szórom meg a sütőpapírt és apró vajdarabokat teszek rá. Az almaszeletekre rásimítom az erdélyi piskóta masszáját és közepes tűzön ( nálam ez 175 fok) megsütöm.
7,5 dl tejből 2 csomag vanília pudingból pudingot főzök, amit mialatt hűl, habverővel kevergetek. Mikor már majdhogynem szobahőmérsékletű, 50 g margarint belekeverek és beteszem a hűtőbe. 1 dl tejszínt habbá verek és összekeverem a jól lehűtött vaníliakrémmel. Az egészet ízesítem egy kis vanília aromával.
A kihűlt tésztáról lehúzom a sütőpapírt és megfordítva visszahelyezem a tepsibe, vagyis most már nem alul, hanem felül van az almás rész. Erre öntöm a sűrű, hideg vaníliakrémet, kicsit elegyengetem és jöhet a csokimáz. A csokimázat mindenki úgy készíti ahogyan szereti, számtalan lehetőség van, nálunk ma cukorból, kakaóból és vajból főzött házi csokikrém került az Olgi almás tetejére.



"Sokszor eszembe jut valami. Valami, amiben hasonlók vagyunk, bármennyire is különbözünk.
Pár éve még azt hittem, hogy ha egyszer új életet kezdhetünk, természetesen külön-külön, akkor majd egészen más életet fogunk élni. Hát nem így történt. Ma jutott eszembe, hogy még most is ugyanazt csináljuk. Azt csinálod, amit én teszek. Hajtunk. Amink volt vagy van, azt kockára tettük egy új élet reményében, de új életünket csupán részben sikerült mássá varázsolni.  Hiszen ma sem teszel mást , mint két évvel ezelőtt, sőt, még inkább csak akörül forognak napjaid. A nap fénye már gyermekeid mosolyán keresztül sem ér el. Amire vágytál, azt nem találod, mert rossz helyen keresel. Keserű lettél, zord és örömtelen. A gyenge próbálkozások azok, amik mosolyt csalnak arcodra. Néha eljátszod, hogy boldog vagy, mert ha még ez sem lenne, mi maradna neked..."

Megfogott ez az idézet, amit tegnap olvastam. A tegnap reggeli fánksütés és a mai almás szelet készítése alatt éppen ezen járt az agyam és valahogy olyan jóleső érzés kelt bennem, amikor kiszedtem a szalvétára a fánkokat,  ahogyan a gyerekek a fahéjas cukrot kikeverték és a megsült fánkokat beleforgatták, ahogyan "kinyalták" a vaníliakrémes edényt és igen, ahogyan az összes gyerek jóízűen tömte magába a süteményt. A nap ragyogóan sütött, a falu megszokott vasárnapi zaja szinte alig észrevehetően, mégis hallatta magát.. ma pedig a hétfő kicsit még üres, de eseményekkel teli reménye.. .minden olyan, olyan..szóval :De jó!


Lapcsenka sütőben

Tegnap este gyors vacsorát készítettem a gyerekeknek, valamit, ami könnyű, zöldséges és persze finom! Mivel reggelire a fahéjas fánkot ettük, ebédelni nemigen volt kedvünk a nagy melegben, így a vacsora volt a reggelit követő első étkezésünk.
A blogban nem posztolok hagyományos ételeket, mert azok elkészítését egy szakácskönyv (legyen az virtuális vagy nyomtatott) felütése azonnal lehetővé teszi. Azokat az ételeket írom le, amelyeket én kicsit vagy akár nagyon másképpen készítek el, vagy olyanokat, amelyekhez barangolásaim során jutottam el, és nem biztos, hogy minden átlagos háztartásban készül ilyesmi. Ez az a  része a blogomnak, amelyet a gyerekek számára hagyok örökül.
Tehát a rántott vagy bevert húsokat, a pörköltöket, lecsót, szűzérmét és a rostélyost, a natúr vagy grillezett húsokat inkább kihagyom, a rakott zöldségek (bármennyire is szeretjük őket) szintén kimaradnak. A főzelékeket sem írom le, hiszen teljesen hagyományosan készítem őket, kivéve a spenótot, amiről egyszer már tettem fel receptet, de egyébként alapból másképpen készítem, mint az eredeti recept írja elő.
A tegnapi estebédhez Ágnestől kaptam "ihletet". Pár darab burgonyát apróra reszeltem, összekevertem kevés liszttel, egy tojással, reszelt vöröshagymával és mirelit zöldségkeverékkel. Sóztam, borsoztam majd oregánóval ízesítettem. Egy üvegedényt bekentem olíva olajjal és belesimítottam a burgonya masszát.
A sütést 200 fokon kezdtem, majd 10 perc múlva 160 fokra csökkentettem a hőmérsékletet.
Zatziki-hoz hasonló uborkasalátával tálaltam.
Nem akartam sem sonkával sem sült szalonnával keverni, mert szerintem sokkal kevesebb húst kellene ennünk, nem csak nekünk, hanem úgy általában mindenkinek. A burgonya íze egyébként is annyira finom önmagában vagy fűszerezve, hogy nem kell mellé adnunk semmit ahhoz, hogy élvezetes vacsoránk legyen.





2011. augusztus 21., vasárnap

Ciambelle



Napok óta bennem van a fánk kísértése, finom cukros, fahéjas fánkra vágytam. Legfőképpen arra, hogy megsüssem, hiszen mindenki szereti,az összes gyerek egyik kedvence.
Egy olasz fánk receptje akadt a kezembe, tésztája igen hasonlatos a magyar kőttes fánk tésztájához. Laura Adamache receptje alapján sütöttem ma. A kelesztést ő egészen másképp csinálja, mint én szoktam. Kipróbáltam ezt a "kelesztőgolyós" műveletet, nos, semmi különbséget nem találtam sem a tészta állagában sem pedig az ízében, viszont annál macerásabb a dolog. Maradok hagyományaimnál..
Laura szerint 2-3 nap múlva is finom és puha marad, ha esetleg marad belőle valami, tesztelni fogjuk..







Ciambelle recept

Kovászkészítés: 80 g vízből, 25 g élesztőből  50 g vízzel kis golyót gyúrunk, amelyet langyos vízzel teli edénybe helyezünk. Előtte késsel egy keresztet rajzolunk rá, ennek az okát nem nagyon értem, de azért csináljuk csak meg!

Tésztagyúrás: 360 g lisztet, 70 g cukrot, egy csipet sót, kis vaníliás cukrot vagy vanília aromát, 80 g szobahőmérsékletű vajat, 2 egész tojást és két tojás sárgáját, egy citrom reszelt héját összegyúrunk. A masszára rákenjük a megkelt kovászt és rugalmas tésztát dagasztunk belőle. Letakarva kelesztjük.

Miután a duplájára kelt, kinyújtjuk és pogácsa szaggatóval kiszúrjuk, majd a nagyobb körök közepét kis fémszúróval kiemeljük. Hagyjuk még kelni 10-15 percig, majd forró olajban kisütjük. Fahéjas cukorban meghempergetjük.





2011. augusztus 19., péntek

Vészhelyzet

Rizskúrának vége. Tegnap azt hittem, hogy mindennek vége.
Nem írom le, hogy mi történt, hiszen semmi jó és semmi különös nincs benne. És nem is egy gasztro blog lapjaira illő történet, privát blogomban azért megörökítem, hiszen néha nem árt elolvasnom, helyre teheti a dolgokat.
Itt inkább főzök és sütök tovább.:)


2011. augusztus 17., szerda

Első nap (Rizsnapok)

08:00  Kicsit megcsúsztam a rizsezéssel. Egyrészt nem volt itthon hántolatlan rizsem,ezt a hiányosságot megoldottam. A másik problémám az volt, hogy olyan finomat főztünk a barátnőmnél, pontosabban ő olyan finomat főzött nekünk, hogy kénytelen voltam kitolni az indítást. Na de most már nincs apelláta!
13:00   Reggel ittam egy jó kardamommmal ízesített arab kávét, gondolom ez belefér, bele kell, hogy férjen, hiszen mostanában kávé nélkül nemigen tudok felkelni. A reggeli tönkölyös kenyeret helyettesítettem egy darab olívaolajon sütött tükörtojással, amit kicsi fiam hagyott meg és nem volt szívem kidobni, spórolunk!!
Délben egyáltalán nem voltam éhes, így az első rizst kettő órára tervezem, addig pedig egyfolytában vizet nyakalok.
15:00 Túlestem az első rizsebéden. Ma fokhagymával és szerecsendióval ettem, mindkettőt a megfőtt rizsre reszeltem. Semmi elismerőt nem tudok mondani, a rizsem zavarbaejtően rossz volt. Mindezt úgy, hogy kicsit csaltam és leheletnyi tengeri sót is tettem hozzá. Szóval attól, hogy ebből a rizsből többet ennék, mint az előírt adag, nem kell tartanom, még az ajánlott mennyiség elfogyasztása is megerőltető. Most épp ott tartok, hogy vacsorára inkább csak iszom egy pohár kávét, képtelen lennék a mai napra még egy adagot bevállalni ebből a szörnyűségből.
És ez még csak az első nap volt. Talán ott is hibáztam egy csöppet, hogy a gyerekeknek szánt (ők ugyanis nem rizseznek) kakaós-diós kocka éppen akkor sült ki, amikorra a rizs összeállt. És választási lehetőségem nem volt..



2011. augusztus 16., kedd

FB

"Mielőtt elítélsz, vedd fel a cipőmet és járd végig az utamat. Járd végig a múltamat, érezd a könnyeimet, éld át a fájdalmaimat, az örömömet.....Tedd meg a lépéseket, amelyeket én megtettem és botladozz meg minden kövön, amelyen én megbotlottam... S mindegyik botlás után állj fel és menj tovább, úgy ahogy én tettem. Csakis ezután ítélkezhetsz rólam, felettem. Akkor mondhatod, hogy ismersz!!"...

2011. augusztus 14., vasárnap

Rizsnapok

Holnap reggeltől indítok egy méregtelenítő hetet. Hántolatlan, kerek szemű rizst lehet enni ebédre és vacsorára. Az elkészítése annyiban különbözik a köretnek szánt rizsfőzéstől, hogy kétszeres mennyiségű vízben való főzés után pirítjuk meg egy kicsit , természetesen olíva olajban. Ízesíthetem szezámsóval, pirított hagymával és biztosan ízesíteni fogom lestyánnal. Reggelire és uzsonnára teljes őrlésú tönköly kenyér fogyasztható. Menet közben zöld és más gyógyteák, lúgos ásványvíz és gabonakávé az ajánlott.
Nos, holnap a start. Az első két napra kellemetlen mellékhatásokra kell számítanom, a test tisztulása miatt akár még kisebb fájdalmak is jelentkezhetnek, de a harmadik naptól ez megszűnik. Legalábbis ez az előrejelzés.Minden napot leírok, mert így könnyebben fogom betartani... Lássuk!
( a fotó nem sajátom..innen hoztam: http://www.agricorner.com/tag/rice-prices/)


Hobby

Egy felmérésen kérdezték tőlem (on-line, persze) hogy mi a hobbym. Hirtelen nem tudtam válaszolni, mert...mert nincs hobbym. Nem kézműveskedem, nem festek, nem varrok, nem írok könyvet és még sorolhatnám, hogy mennyi mindent nem csinálok.
De hajót és szalvétát hajtogatok, királylányt és fekvő cicát rajzolok, sógyurmázom és vízfestékkel kezecskéket örökítek óriási lapra, gyerekszobát dekorálok, virágtartó állványra előkét kötök és kalapot biggyesztek a "fejére"miközben mesét találok ki hozzá. Tortát díszítek , virágot permetezek és bokrokat metszek. Táncolok, futok és szaladok..:) Nem mindig kedvtelésből csinálom azt, amit csinálok, de mindig örömmel.  Talán emiatt nincs hobbym. Vagy ilyen sok van?  

2011. augusztus 11., csütörtök

Burgonyás pogácsa



A receptet a No Salty oldalon találtam. A recepttől csupán annyiban tértünk el, hogy finom holland sajtot reszeltünk a tetejére. Igazán jó lett, még ma reggel is puha, rugalmas a tésztája. 
A szülinapom apropójából sütöttem, és a pogácsáról még volt időm képet is csinálni, de aztán teljesen elhavaztam, szóval a többi sütiről a kép lemaradt, s mivel hamar elfogyott minden, így a képkészítés teljesen meghiúsult.
Hamarosan azonban újból megsütöm őket, hiszen nagyon finom lett az összes. Boston krémes, sárga vajas torta és dióhabos barackos szelet volt a desszert menü. 


250 g liszt
100 g margarin
100 g főtt, áttört burgonya
2 tojás
20 g élesztő
1 tk só

A hozzávalókból tésztát gyúrunk, az élesztőt  egyszerűen csak belemorzsoljuk mindenféle futtatás nélkül. Egy órahosszat pihentetjük, gyönyörűen megkel. Ujjnyi vastagra nyújtjuk és kis pogácsákat szaggatunk belőle. Tojásfehérjével megkenjük és reszelt sajttal megszórjuk. Rövid idő alatt megsül, akkor a legfinomabb, ha alig aranysárga színű.

2011. augusztus 8., hétfő

Német sajttorta



A receptet Édes és Keserűtől hoztam. A tésztája gyors, egyszerű, kevés hozzávalót igényel. A mi tésztánk nem várt egy egész órát a hűtőben, úgy 30 perc pihentetés után elkezdtük a sütést.
A krémet kicsit felturbóztuk, bár nagyon szívesen kipróbáltam volna az eredetit csak simán tejfölből, de mivel volt itthon 250 gramm ricottám, amit nem szerettem volna kidobni, a krémhez kevertem. Emiatt kicsivel, kb.50 grammal több cukrot kevertem a krémbe.
A levágott tésztából csillagokat szabtunk és ezekkel együtt sütöttük készre a tortát.

Tészta:
225 g liszt
50 g cukor
1 vaníliás cukor
100g hideg vaj
5-6 ek hideg víz

Krém:
100 gramm puha vaj
125 g cukor
1 citrom héja
csipet só
3 tojás
1 ek keményítő
500 g tejföl
(250 g ricotta és 50 cukor)

A tésztához a száraz hozzávalókat összemorzsoljuk a vajjal, majd a vízzel tésztát gyúrunk belőle. Mi sokáig gyúrtuk, így lett az eleinte kicsit keményebb anyagból finom, rugalmas tészta. Egy órára hideg helyre tesszük sütőpapírba csomagolva.

A krémhez a cukrot és a vajat habosra keverjük, hozzáadjuk a tojásokat, a keményítőt végül a tejfölt (és a ricottát).
A tésztát vékonyra nyújtjuk, kibéleljük a tortaformát és beleöntjük a krémet. 16 fokon kb 60 percig sütjük.







2011. augusztus 5., péntek

Fagyit akarok

Tombol a nyár. Akkor is, ha három héten keresztül hideg volt és esett, akkor is, ha pár nappal ezelőtt estére kicsit felvettem a fűtést. Van itt  a faluban, ahol élünk egy bácsi, akinek hatalmas kertje ellátja háztartásukat finom és még finomabb  zöldségekkel, néha gyümölcs is akad a kosárban. Édes paradicsom, csípős parika, ropogós, nyárillatú uborka, lilahagyma, sárga- és fehér répa,cukkini, patisszon és lóbab, minden akad, ami csak kell. Lugasában a szőlőfürtök szinte lehúzzák a felkötözött szőlővesszőt, a szemek kezdenek sárgulni, édesedni. Alig várjuk, hogy szedhessük.
Rengeteg lecsót eszünk, zöldséges leveseket, patisszon és cukkinis ételeket, sok-sok sajttal, tejföllel és kefírrel. Nyers salátákat olívával és citromlével,persze azért hús is kerül az asztalra na és krumpli változatos formákban. Épp Ágnesnél olvastam egy jó kis krumpli receptet, ebédre ezt készítem el a gyerekeknek.
És ma reggel úgy ébredtem, hogy fagyit akarok enni. Nem a fagylaltostól vagy a cukrászdában, hanem itthon, gyümölcsöset, édeset, csokisat, vastagot és olyan igazifélét. Vaníliásat mogyoróvajjal és grillázzsal, a tetején sűrű habbal. Szóval most nekiállok az alapanyagok összeszedésének és kipróbálom magam a hűtőpultban (is).A gyerekek örömére. És anyuka örömére.:)

2011. július 27., szerda

Krémes

Rohangálok, ügyet intézek egész nap. Már éppen a nutellás üvegnek akartam esni, amikor hazaért a krémes csomag, jó sok sima és "házi" krémessel, amiből rögtön kettőt is megettem.
Szeretem a Sulyán cukrászda süteményeit, főleg a krémesüket, régebben sokat jártunk ott amikor nem volt kedvem sütit sütni. Mostanában a krémest is inkább házilag készítem, kicsit macerás, főképpen, hogy általában dupla adagot sütök, sokszor a barátnőknek is egy-egy dupla adagot. Mindezt egy napon! A krémes tésztája akár vajas leveles tésztát gyúrok, akár mézes felhőkrémesnek keverem, időigényes, ritkán állok neki, talán ha kéthavonta egyszer.  Nah éppen emiatt esett olyan jól,  hogy az egyik fiam hozott egy nagy tálcával. Szóval ma nem sütök, ma nekem sütöttek..:)

2011. július 25., hétfő

Sajtból van a hold

Alaposan bevásároltam sajtból. Na nem leértékelésen vagy kiárusításon, hanem Hollandiából. Szép darab parmezánt, amit sajtvágó késsel három nagyobb darabra vágtunk, és külön-külön becsomagolva tettem el a hűtőbe. Rengeteg tésztát eszünk, perszehogy olasz tésztát, azokhoz remek lesz, hogy mindig van itthon.
Be is terveztem jó paradicsomos-húsos bolognai lasagne-t, aztán valami finom bazsalikomos pestos gnocchit és mi nagyon sokszor esszük a pastat csak kifőzve alla dente természetesen, kevés olívaolajjal meglocsolva és parmezánnal megszórva. Én ilyenkor más fűszert nem is teszek hozzá, hiszen a parmezán és az olíva annyira erőteljes, hogy nincs is más ízre szükség.
Tervezek még egy finom pogácsa vagy perec sütést is, esetleg mindkettőt, na azért nem egyszerre..
Vettem még füstölt sajtot, enyhe, finom füstölésű zsíros sajt, persze az, hogy zsíros, inkább csak a parmezán elfogyasztása után jutott eszembe róla, talán annyira mégsem, de mindenesetre sokkal lágyabb és krémesebb, mint pl a Karaván. A gyerekeknek szendvicshez vagy egy forró pirítósra leheletvékony szeleteket ejtve finom lesz reggelire.  Emellé már csak egy tea dukál azt hiszem.
Egy másik, nem túlzottan erőteljes sajtot is hoztam, amelyet hamburgerhez vagy szendvicshez gondoltam, de jó lesz a sajtos pogácsába is és sajtos makarónihoz és persze a megunhatatlan meleg szendvicset is ebből sütik a kölykök amikor éjszakánként hazaérnek egy-egy ps partyról. Sajtos tejszínes csirkemell is készülhet belőle, krumplipürével és paradicsomsalátával. Mondjuk vasárnap ebédre, ha a hugaim meglátogatnak(ugye?).
Az utolsó fajta, amit vettem, egy paprikás sajt, no nem  paprikaporral ízesítve, hanem enyhén csípős piros színű paprikakockákkal. Nehéz barnakenyér szeletekkel és főtt tojással fogom tálalni hétvégén reggelire.
Az összes sajt egy holland biofarmon készült, pasztörizálás nélkül és ez icipicit érződik az ízükön. Olyannyira kicsit, hogy inkább finomabb tőle az íze, mintsem rontana rajta. Sokszor kóstoltam olyan sajtot, ahol számomra ez az íz, ez a buké elviselhetetlen volt, ezekben a sajtokban ez inkább pikáns aroma, most jól be is indult a  nyálelválasztásom..
Ma az összeset megkóstoltuk, sajtvacsoránk volt. Zöldséghámozóval szeleteltük, mert sajtszeletelőnk (még) nincs, én eddig tudatlan módon késsel kockáztam vagy szeleteltem a sajtokat. Nah már tudom, hogy nagyon rosszul csináltam, a hajszálvékony szeletek valahogy sokkal ízletesebbek. És persze szobahőmérsékleten, amit ugyan tudtam eddig is, de ritkán foglalkoztam vele. ma megkóstoltam így is úgy is, és mostantól biztosan nem esszük hidegen. Kedves sajtszakértőmtől sok mindent megtanultam a sajtfogyasztás művészetéről. S gyanítom, ez csupán a kezdet volt..

2011. július 24., vasárnap

Habcsok es pogacsa

Nem sikerult a fényképezés, tulajdonképpen amiket sütöttem, azokat inkább nem is akartam lefotózni.
Kezdem a habcsókkal, amibe instant kávé helyett én mogyoróvajat tettem. Mivel cukorsziruppal készítettem, a hab azonnal összeesett a még langymeleg sziruptól. Hiába tettem a hűtőbe, attól felverni , főleg keményre verni már nem tudtam. A végén, csak mert nem szerettem volna kidobni és kísérletezőkedvem határtalan, a folyós habmasszát a sütőben megsütöttem. 100 fokon, inkább szárítottam órákig. Igazán finom  kemény ostyalapot kaptam eredményül, természetesen mogyoró ízűt. Kicsi kuktám nutellával eszegette a délutáni mesenézés idején.Holnap málnahabot készítek és ahhoz fogom tálalni, szerintem remek lesz.
A pogácsa inkább zsemleszerű, nem az én hibám, a recept ilyen. Én jobban szeretem a tartalmasabb pogikat, a túrósat, krumplisat vagy a sajtosat, de a mai tárkonyos leves mellé gondoltam ez is jó lesz. És lám, a pogácsa miután kihűlt, nagyon finom lett, majdnem visszavonom, hogy zsemleszerű. Hazaérkező éhes gyerekeimnek nagyon ízlett.

.

2011. július 23., szombat

Újra itt

Kisebb szünet után nemsokára újra vagyok. Persze azért eddig sem haltunk éhen , de egyszerűen nem volt időm fotózni meg írni , főleg fotózni. Lassan visszaáll a rend az életünkbe és újra posztolok.
Ma szuperfinom sajtos rakott krumpli volt az ebéd, leves és saláta nélkül, desszertnek pedig a régi, azóta sokak kedvencévé vált banános hókocka. Ezt már kislányom sütötte. 

2011. április 18., hétfő

Mosolygós karobpuding

Napok óta nem sütök, egészen pontosan két napja. Főzök persze, mert anélkül éhen halnánk, de azt is inkább gyorsan. Házeladás előtt állok. A ház hatalmas, 240 négyzetméter, a kert sem kicsi, én pedig próbálom üríteni a fentieket úgy, hogy közben azért lakható maradjon és ki is nézzen valahogy. Nem egyszerű.
Rengeteg dolgom közepette a desszert ma is elmaradt, de azért a gyerekeknek gyorsan összedobtam egy étcsokis pudingot.  A már majdnem kész pudingba egy evőkanálnyi karobport kevertem, mi nagyon szeretjük így, holland kakaóval is szoktam ezt tenni, de most a karobpor volt kéznél.
Pujonak egy mosolygós fejet adtam a főétel után..
A képet felteszem, mert ez végül is egy emlék, ahogyan egy idő után minden azzá válik...








2011. április 13., szerda

Recept nélkül

Mostantól a recepteket mellőzöm egy ideig. Ennek több oka is van, ami publikus az az, hogy Ti, akik olvastok, gasztro bloggerek vagytok és nem hiszem, hogy recept miatt jöttök hozzám, hanem inkább egy egy gondolat, egy jó ötlet vagy valami, amin a fantáziátok elindul. Legalábbis én így vagyok vele. Egy gasztro bloggernek nem kell kreativitásért a szomszédba mennie, hiszen anélkül nem tudna sem főzni sem sütni, blogot írni róla pedig még úgysem! Tehát meglátok valamit és a recept már nem is olyan fontos, megjelenik egy kép a fejemben és egy íz a számban, aztán kezdődhet a sütés-főzés!
Ez nem olyan dolog, mint a varrás, a gyöngyözés vagy a tűzzománc, hiszen a mi kreativitásunk termését szinte azonnal el is tünteti valaki (szerencsére!), szóval nem igazán maradandó az, amit alkotunk. Ráadásul nap mint nap készítünk valamit, ez egy soha véget nem érő történet, talán szerelem... Nah igen, a szerelemhez és a szeretethez van köze, nem is kevés, hiszen az inspirál a legjobban, ha a szeretteimnek, a szerelmemnek főzhetek vagy süthetek, ugye, nem csak én vagyok így ezzel?
Szóval, szerelem a konyhában.....és most a fantáziánk újból lódul egy nagyot, de én most a főzésre gondoltam...

2011. április 10., vasárnap

Banános kevert süti

25 dkg puha vajat elkeverünk 15 dkg cukorral és egy vaníliás cukorral. Belekeverünk 4 egész tojást egyenként, majd 3 db pépesített banánt is. Habosra keverjük és ehhez a masszához adunk 35 dkg lisztet, amiben már benne van egy csomag sütőpor. Az eredeti recept szerint 4 banánnal készül, de csak 3 db volt itthon, így a negyediket tejjel pótoltuk. A recepttől eltérően tettünk hozzá 2 dkg kakaóport. A lisztet kevertük, fehér és barna tönköly liszt , úgy 2/8 arányban.
A tetejére vágott mandulát szórtunk és csipkelekvárral ettük.
Testes erőteljes tésztája lesz, foszlós kalács jelleggel. Ma nem én sütöttem, hanem az egyik fiam.

2011. április 5., kedd

Macaronos vaníliás pite

Előrebocsátom, hogy a képeket szemléltetésképpen tettem csak fel. :(


Latsiánál találtam egy bíztató receptet a macaronra és tegnap neki is álltunk a kislányommal. Daráltunk, habot vertünk, csepegtettünk, forgattunk és gyönyörű nyers tészta lett a sütés előtti eredmény. A leírás szerint pihentettük a köröcskéket és a sütésnél az első 5 percben szinte ujjongva csodáltuk a megemelkedett sütiket. Aztán jött a csapás. A megemelkedett lapocskák alól egyszer csak kifolyt a tészta és összefüggő alapot képezett a felette lévő körszeleteknek.
Az íze azonban csodálatos! Mivel a macronhoz a tojás sárgákat nem kellett felhasználnom, már a macaron szégyene előtt nekiálltam egy erdélyi piskótának. Aztán két tojás sárgájából sárgakrémet készítettem (mi nem használunk hozzá fehérjét) és az erdélyi piskótára kentük a finom vanília krémet. Erre a fagyóból kiszedett kerti meggyet szórtunk és most jön a lényeg! Macaron kudarcomat használtam fel , mégpedig sikerült egy újabb remek ízpárosítást eltalálnom. A vaníliás-meggyes pite tetejére szórtam az összetördelt, ropogós macaron darabokat.
Az, hogy finom, nem kifejezés. remekmű! Szóval, a macaron egyszer még meglesz, de ez a süti is, mégpedig a macaron segítségével. Azt nem tudom, hogy ha egyszer majd sikerül a tökéletes macaron, hogyan készítem el ezt a folyós-tördelős-szórós változatot?

2011. április 3., vasárnap

13.szülinap




Lányos epres-csokis torta a lányomnak.
Laponként sütöttem a tésztát, hogy szép legyen. A három tojásos piskótához egy evőkanál olajat adtam és reszelt narancshéjat. Rövid ideig sütöttem, így a tészta puha maradt, kéreg nélkül.
Az alsó krém csokoládé és tejszínhab összefőzés majd kihűtés utáni habosításának eredménye. A rózsaszín krém kevés eper és túró, vaníliás cukor és cukor, ezt keményre felvert tejszínhabhoz kevertem, és kész. Boldog szülinapot kislányom! 
A torta mellé hamburger volt a szülinapi menü, a hozzávaló zsemléket is én sütöttem természetesen. Mint ilyenkor mindent, a hamburgert is medvehagymával ettük, sok-sok paradicsommal és ketchuppal.
A gyerekektől kapott elismerés szerint finomabb volt, mint a Mekié.

2011. március 26., szombat

Csipkés croissant



Krisztától hoztam a receptet, ő Limarától, így a recept leírását nem közlöm, Náluk megtalálja akinek megtetszik. Pehelykönnyű, finom croissant-ok lettek, a mai gulyásleveshez tökéletesen illett. Én szőlőcukorral készítettem, kicsit de nagyon kicsit édesnek tűnt nekem, rajtam kívül azonban ez senkinek nem tűnt fel, pedig jónéhányan ettünk belőle. Tartok tőle, hogy a cukor mennyiségen én rontottam, mert szőlőcukrot használtam és mivel annak édesítőereje kisebb, mint a nádcukoré, többet tettem a tésztába.
Mi csipkebogyó lekvárral és nutellával ettük a cukros tetejűeket, a parrmezánnal hintettet pedig a leveshez, kenyér gyanánt.
A siker nem egyedüli érdemem, lányom végezte a fele munkát, azt hiszem beveszem Őt társ szerzőnek.




2011. március 24., csütörtök

Pangasius majonézes tészta salátával

Hobbychef-nél jártam a napokban,  nála megkívántam. Úgy három éve fedeztem fel a Pangasiust , azóta pedig heti rendszerességgel esszük, hiszen teljesen és megbízhatóan szálkátlan, így a kicsinek is bármikor adhatom.
A kiolvasztott halat besózva és reszelt citromhéjjal megszórva hagyom várakozni.
Ezalatt sós vízben megfőztem a rizstésztát, ami sajnos kissé túlfőtt, a képeken ez látszik is, mert közben beszélgettem a szomszédasszonyommal a kertben, és a téma jónak bizonyult....
Kb. fél dl olívaolajba belekevertem 4 gerezd fokhagymát, egy kávéskanál kurkumát, kevés őrölt fehér borsot és sót, majd ebbe a fűszeres olajba tettem bele a leszűrt tésztát. Fedő alatt hagytam kihűlni, hogy az illatok és aromák nehogy elszálljanak.
Kihülés után 1 dl majonézzel összekevertem a darabokra hullott tésztát..
A sós-citromhéjas halfiléket zsemlemorzsába mártottam és olívaolajjal megkent serpenyőben kisütöttem.
Röviden és velősen ennyi.
A halszeletekre facsart citromlé és a sózott retek csak hab  a tortán.
Mai ebédünket nem akartam publikálni, mert a képek igen gyatrák, de akkora elismerést kaptam a gyerekektől, hogy gondoltam, ennek is be kell kerülnie az életünk receptjei közé.




2011. március 23., szerda

Saját fotóval!

Gasztro barangolásaim során egyre több olyan oldallal találkozom, ahol a blog tulajdonosa csak saját képet és természetesen saját szöveget használ fel a posztoláshoz. Én is ezt teszem, néha el-elbizonytalanodom ugyan, amikor profibbnál profibb és gyönyörűbbnél még gyönyörűbb fotókat látok a blogokon, de mégis, azt gondolom, ha valaki megfőz egy ételt, akkor ne más fotójával mutassa azt be.
Ami azonban ennél is húzósabb az, amikor éttermek oldalain találunk olyan képet, amit kínálatukban felsorolnak, de fotót máshonnan töltenek le róla (éppen ma láttam egyet, ők a Getty Imagesről töltötték le, ahogy nézem, ráadásul szabálytalanul, vagyis nem fizettek érte!). Ilyenkor felmerül bennem a kérdés, hogy vajon az övék olyan csúnya, hogy nem merik a képet a honlapon megmutatni? 
Szerencsére itt a bloggerek között már - kicsit az összefogás eredményeképpen is - nem lopkodjuk egymás fotóit és ötleteit, azt hiszem, ezt a példát az internetes világ is "követhetné".


2011. március 20., vasárnap

Rusztikus lasagne

Fél kg darált pulykahúsból bolognai mártást készítettem, vagyis a bolognaihoz hasonlót inkább. Olívaolajon három kis fej hagymát megdinsztelek, ráteszem a husit, paradicsomot, olasz fűszerekkel ízesítem és majdnem készre főzöm.
Második lépésben besamelt készítek másfél liter tejből, amelynek az egyharmadát kisebb edénybe öntöm és belekeverek egy zacskó spenótot és négy jó gerezd fokhagymát reszelve. Kis só kell még hozzá, a plusz spenót miatt.
Az alap  besamelt egyébként bio vagy más étel ízesítővel és bazsalikommal fűszerezem.
Egy 27*27 cm-es jénai tál aljára kevés olívaolajat teszek, kibélelem lasagne lapokkal, majd erre teszek egy réteg bolognai mártást. Újabb lapok jönnek, amire alap besamelt simítok. A következő lasagne rétegre újból hús, azt azt követőre pedig egy vastag réteg spenótos besamel jön. A tetejét tészta zárja, amire egy kis pohár erős húslevest öntök, majd sajtot reszelek rá. Én most füstölt Anikót és valami másféle füstöletlen sajtot használtam. Forró sütőben húsz perc alatt megsül.
Ma mirelit spenóttal készítettem, de frissel az igazi. A mirelit spenótból inkább a spenótkockás változatot használom, szerintem jobb, mint a pürésített. A besamelben csak egy része olvadt ki, a többi sütés közben engedett, így még zöldebb és hogy is mondjam, "rusztikusabb" lett a lasagne .
Marhahúsosan is nagyon finom, de mi a héten már ettünk vörös húst, így ma pulykából készült, nagyon finom abból is, talán kicsivel több fűszerezést kíván meg.
A sok tejtől enyhén édeskés lett, ez édes íz tökéletesen engedi érvényesülni a fokhagyma markáns erejét úgy, hogy közben mégis finomít rajta. Remek társítás, be kell látni..és nem azért, mert én főztem..




2011. március 19., szombat

Svéd wafle

Édes is meg nem is.
Sós is, meg nem is.
Ropogós meg nem is.


Szuper finom! Az első igazi wafle recept,a miben nem lehet kifogást találni, no nem is nagyon kerestük.
A hagyományos receptektől eltérő módon nincs benne sem, tej sem víz, helyette tejföl.
15 dkg lisztet (fehér sütő lisztet használtam) összekeverek egy pohár olvasztott vajjal, csipet sóval, egy zacskó vaníliás cukorral, egy pohár tejföllel és három tojás sárgájával.
30 percig pihentettem, majd finoman hozzákevertem a három tojás fehérjéből készített habot. Gofri sütőben kisütöttem.
Szóval..kívülről enyhén roppanós, a belseje puha és lágy. A tojás mennyiségétől tartottam kicsit, de egyáltalán nem érezni rajta, hogy sok lenne belőle.
Mi ma nutellával ettük, de el tudom képzelni forró sárgabarack lekvárral vagy édes-málnás tejszínhabbal is...
Eddig waffelként ismertem, de a svéd receptes könyvemben mint wafle szerepel. Különben meg mindegy, bárminek nevezhetjük, nagyon jó.

2011. március 4., péntek

Görög hasábburgonya

Szóval én ma újra kezdtem az edzéseket, amiket kicsit elhanyagoltam az utóbbi időkben, de mentségemre szolgáljon, hogy nagyon sok dolgom volt.  Ma Andikával kondiztunk és olyan jól esett, hogy csuda. A kondi bérletet is megvettem. Az edzés mellé egy lúgosító napot is beterveztem , így vacsoránk a következő egyszerű , már már pórias ételből állt:



Fél pohár olívaolajat és fél pohár frissen facsart citrom levét összekeverem egy teáskanál sóval, ezt a keveréket ráöntöm a hasábokra vágott burgonyára és forró sütőben ropogós-pirosra sütöm.
Fenséges! Mellé egy pohár szintén frissen facsart citruslé, én narancsot és citromot szoktam keverni, esetleg egy pohár alma-répa lé és már érezzük is, hogy milyen egészségesek vagyunk!
Ha nem tartunk éppen diétás vagy lúgosító napot, köretnek is fogyaszthatjuk szinte bármilyen hús vagy hal mellé. Mi nyáron többször esszük egy héten, néha akkor is sütök egy adagot, ha csak úgy ennénk valamit és nem akarom túlragozni a főzést.
A citrom mennyiségét lehet csökkenteni, van aki nem szereti ha sok van benne. A citromlé-olajos keveréket én kb. másfél kg krumplihoz használtam, de lehet, hogy kevesebb volt.

2011. március 3., csütörtök

Mentás sárgaborsókrémleves

Fél zacskó sárgaborsót egy éjszakán át áztatok, majd felteszem háromszoros mennyiségű vízben főni. Két kisebb krumplit kockára vágva mellédobok, három-négy babérlevelet két jó gerezd fokhagymát és egy szál borsmentát. Amikor a sárgaborsó szétfő, egyszer átmixelem a botmixerrel, adok hozzá tejfölt és még azzal is keverek egyet rajta. Sózom és koriánderrel ízesítem. Tálaláskor teszek még bele mentalevelet, kicsit hagyom benne ázni, ettől intenzív aromát kap, nagyon finom!
Mi bulátát szórtunk rá pirított kenyérkocka helyett.
A krumplit azért teszem bele ebbe (is) a krém levesbe, hogy ne kelljen keményítőt használnom. A krumpli ugyanis lúgosít, ellentéteben a keményítővel.  Kefirt is szoktam használni tejföl helyett a leveshez.

2011. március 2., szerda

Banános hókocka

Az alaptészta az Erdélyi piskóta, amelyre kihűlés után rászeleteltem három banánt. A banánokat egy nagyon egyszerű, de tényleg szuper finom krémmel öntöttem le. Egy marék csoki csipszet összekevertem két púpozott teáskanál sós mogyoróvajjal, természetesen gőz fölött melegítve tudtam csak krémmé varázsolni a két összetevőt. A mogyoróvajas csokis banán rétegre egyszerű vaníliapudingot öntöttem és hagytam kihűlni. Ezt követte két dl tejszínből készített hab és csokireszelék. Nagyon nehéz vágni, illetve biztosan könnyebb lenne, ha jól megdermedne, de szokás szerint nálunk erre soha nincs ideje a sütiknek. Legközelebb talán már szebb is lesz, így a mostaniról nagyon óvatosan teszek csak fel képet, éppen csak amiatt, hogy legyen egy kis vizuális megközelítése is a banános hókockának. Nevét nem csupán a tetején lévő tejszínhabtól kapta, hanem attól is, hogy nálunk - kinek örömére, kinek bánatára - de megint szakad a hó.


Erdélyi piskóta tészta

Barátnőm szülinapján egy olyan sütivel volt alkalmam megismerkedni, amely azonnal elnyerte a tetszésemet. Nem is annyira a süti, mint maga a tészta. Leheletkönnyű piskótának véltem, aztán kiderült, hogy egyáltalán nem piskóta. Barátnőm anyukájának és nagymamájának süteményes füzetéből másoltam hát ki a következő tészta receptjét. A próbasütés megtörtént, s bár még nem egészen olyanra sikeredett, mint az övé, de mostantól piskótát nem sütök, helyettesíteni fogom ezzel az általam Erdélyi piskótának keresztelt tésztával..
1-1,5 dl olajat kikeverek egy vizespohár cukorral (én most sütőcukrot használtam), majd két tojás sárgájával tovább keverem. Adok hozzá 2,5-3 dl tejet, csipet sót, és annyi lisztet, hogy a piskóta tésztájánál hígabb állagot nyerjek. A liszt adagolásánál teszek bele fél zacskó sütőport és egy kanál holland kakaóport.
170 fokon sütöttem, a végén levettem 150-re.
Az eredeti recept szerint a tojások fehérjéből kemény habot lehet verni, cukorral tovább keményíteni és a habba tehetünk kókuszreszeléket vagy diót. Mivel mi nem rajongunk a tömény tojáshabért, így én most a felvert tojáshabot a tésztához adagoltam, nos, nem kellett volna, legközelebb nem is teszem. Mindenesetre a két tojásos álpiskótából akkora mennyiség lesz, mint egy hat-hét tojásos valódiból lenne.
A tésztából én ma egy téli banános kockát készítettem, de azt nem itt írom le az alapreceptnél.

2011. február 28., hétfő

Rózsaszín pöttyös torta és epres négercsók


Három tojásos piskótából sütöttem két kerek lapot, ezek közé töltöttem be a piros gyümölcsös túrókrémet.
A mélyhűtött epret és málnát kiolvasztottam.
Egy doboz krémes túrót összekevertem egy nagy doboz natúr joghurttal, porcukorral és vaníliával ízesítettem, majd beletettem a kiengedett, kicsit összetört gyümölcsöket, a kiengedett gyümölcslével együtt. Ehhez a masszához  3,5 dl kemény tejszínhabot kevertem , s a krém már készen is volt.
A torta tetejére rákentük a maradék 1, dl tejszínhabot, és üveglapról késsel "felkapart" málnazselét pötyögtettünk rá. Eredetilag kis kockákra szerettem volna vágni a zselét és befedni vele a tortát, de annyira vékony lett, hogy nem tudtam vágni, csak kaparni. No majd legközelebb! Habos, finom, gyümölcsös, inkább forró nyári napokra való torta. Süt a nap, várjuk a tavaszt és a nyarat de nagyon, egy kis napsugár csalogató desszert lett a mi rózsaszín pöttyös tortánk.
Eredetileg zselatinnal akartam a krém állagát megkeményíteni, de mint már annyiszor, én most is szagát érzetem a zselatinnak. Így maradt a habfixáló por, amit a túrós-joghurtos keverékhez tettem, de szerintem a gyümölcsök pektin tartalma is elég lett volna.



A gyerekeim nekiálltak a bonbon készítésnek. Mivel a habos túrós krémmel kissé elszámoltam magam és rengeteg lett belőle, a maradékkal megtöltötték a pralinékat. Szilikonos madeleine és muffin formát használtak, első munkájuk szerintem nagyon szép lett. Rendelek is nekik újabb bonbon formákat. A Négercsókhoz hasonló állagú krém az 53 %-os étcsokiban igazán ütősre sikeredett. A bonbonok készítéséhez még temperálták is a csokoládét. Hétvégén újra csokizni fognak, hogy még szebb pralinéket gyárthassanak. Hozzáteszem, az egyik gyerek a készítők közül fiú, szóval, lehet irigykedni rám..