Hat tojásból piskótát készítek, ( 6 kanálnyi minden más hozzávalóból is, a lisztet és a kakaóport 4/2 arányban veszem) a piskótától eltérően fél csomag sütőport vagy szódabikarbónát is teszek bele.
A kakaós piskótát 180 fokon kezdem sütni és gyorsan, kb. 5 perc után le is veszem a hőfokot 150-re, innentől aztán tűpróbával állapítom meg a sütés idejét.
Rácson hagyom hűlni, addig pedig elkészítem a kakaós krémet.
1,5 dl tejet felteszek forralni, ezalatt 1,5 dl hideg tejben elkeverek egy egész csomag étcsokis pudingport. A felforrt tejhez keverem a pudingos tejet és összeforralom őket. Miután kicsit hagyom hűlni, szitálok bele egy kevés kakaóport és néha néha keverek egyet rajta, hogy ne pillésedjen meg. Mondjuk, lehet, hogy egyébként sem tenné, de én biztosra megyek.
Közben 200 gramm margarint habosra keverek 100 gramm sütő vagy gyümölcscukorral. Mire a vaj-cukor elegy habos lesz, addigra a pudingos-kakaós krém is teljesen kihűl, a kettőt jó összekeverem és belekeverek két nagy evőkanál Nutellát. Kis rumtól még finomabb lesz.
Lágy, habos krémet kapok így, amellyel megtöltöm a tortalapokat. Én három részre szoktam vágni a piskótatortát, az alsó és a középső lapra kenek valamilyen lekvárt, ma eperlekvárt tettem bele. a torta tetejét és oldalát is bevonom a krémmel, majd az oldalát cornflakes-szel díszítem. Ma is ezt tettem, de volt egy szorgos kis segítőm, aki leszedte azt, amit én feltettem. Azért szép lett és tényleg nagyon finom. Jól ki kell hűteni ezt a tortát, nekünk ez ma (sem) sikerült, elfogyott, mire kihűlhetett volna.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése